.Istenmezeje
C
amping
C
ountry
C
lub


Szálláshely

A település szélén található bekerített sík, füves területünk a falu központjához közel található. Aszfaltúton könnyen megközelíthető, elhelyezkedésének köszönhetően, csendes, gyakorlatilag szomszédmentes, így zavartalan szórakozásnak adhat helyszínt. A telek keleti oldalában csörgedezik a Tarna patak, míg nyugat felé tekintve egy erdővel borított domboldalban gyönyörködhetünk. Több gépkocsinak fedett, valamint zárt parkolóval rendelkezik. A kertben kialakított tűrakóhelyeken bográcsban, grillen, valamint nyárson készített ételekhez minden szükséges felszerelés vendégeink rendelkezésére áll. A kertben kihelyezett napernyős asztalok, valamint a fedett szín lehetőséget biztosít a szabadtéri szórakozásra. A településen több élelmiszerüzlet, söröző, fagylaltozó, valamint egy focipálya is található. 

Kis faház

        
54 négyzetméteres, két szobás, nappalis-étkezős, zuhanyzóval elátott fürdőszobás, felszerelt konyhával rendelkező.
Mivel télíesített és fűthető, akár a téli hónapokban is igénybe vehető. Konyhájában tűzhely, mikrohullámú sütő, és hűtőszekrény található. Szobáiban emeletes, illetve szimpla ágyak egyaránt rendelkezésre állnak. Mindkét helyiség pótágyazható, melynek köszönhetően akár tíz fő befogadására is alkalmas.
Ár: 8000Ft/faház/éj  (4 főig)

*

Nagy faház

        
92 négyzetméteres, két darab négyágyas, valamint két darab hatágyas szobával, valamint két zuhanyzós fürdöszobával. Közös helységében, mely egyben konyha és étkező is, nagy ebédlőasztal, mikró, hűtő, és tűzhely is található. Szobáiban többnyire emeletes ágyak vannak, a szálláshely leginkább táboroztatásra lett kialakítva.
Ár: 18000Ft/faház/éj  (10 főig)